Magamról egy pár szó:
Bíró Jószefnek hívnak. 1989.12.19-én születtem. Jelenleg mióta megszülettem Pomázon a hegyen lakom. Édesanyámmal és édesapámmal lakom. Van két kutyám és egy
macskám. Egészségi állapottom rendben van. Nem dohányzok. Eddigi kapcsolataim mindig rendben voltak. Az általános iskolát a
pomázi Mátyás Király Általános és a Sashegyi Általános iskolábán végeztem. Jelenleg a békásmegyeri Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskolába járok.
Jelenlegi iskolám névadója:
Varga István a két világháború közötti idoszak mérsékelt reformokat szorgalmazó polgári közgazdásza volt. Életmuvével sokoldalúan járult hozzá a közgazdaságtudomány fejlodéséhez hazai és nemzetközi méretekben egyaránt. Abban a korban élt, és fejtette ki elképzeléseit, melyben többször is sor került arra, hogy Magyarország kénytelen volt a változó viszonyokhoz alkalmazkodva újra fogalmazni helyét a változó Európában.
Varga István 1897-ben született Budapesten. Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó évei határozták meg gyermekkorát egy polgári családban, de felsobb tanulmányaira már rányomta bélyegét az elso világháború, és egy nagyhatalom felbomlási folyamata. Közgazdasági tanulmányokat folytatott, és 1919-ben a Központi Statisztikai Hivatalban helyezkedett el, ahol a számok, adatok tükrében felfigyelt a tragikus sorsú ország gazdasági és társadalmi problémáira. 1920-tól pénzintézeti alkalmazott, majd 1927-1949-ig a Magyar Gazdaságkutató Intézet vezetoje lett. A nagy gazdasági világválság (1933) után tanárként is bekapcsolódott a közgazdászképzésbe a Budapesti Tudományegyetemen, ahol 1940-ben címzetes rendkívüli tanári kinevezést kapott.
A háború éveiben olyan gazdaságpolitikai koncepciót készített elo amely a német fasizmus vereségét feltételezve összegezte az ésszeru és célszeru cselekvés céljait, lehetoségeit és korlátait. Jól látta az ország gazdasági elmaradottsága és társadalmi szerkezete közötti összefüggést, és halaszthatatlannak ítélte az alapokat is érinto reformok bevezetését. Reformelképzeléseiben állította, hogy minimálisan annyi társadalmi változás szükséges, amennyit a korszeru értelemben vett gazdasági fejlodés megkíván.
Ez a mérsékelt reformokat tartalmazó tervezet kapcsolatba hozta a polgári ellenállási csoportokkal, és a nyilas hatalomátvétel után ezért ot is német koncentrációs táborba hurcolták. Hazatérése után az egyetemen már nyilvános és rendes tanár, aki tevékenyen bekapcsolódott az ország újjáépítésének szervezésébe.
1945-tol az Újjáépítési Minisztériumban dolgozott, mint focsoportvezeto, késobb államtitkár lett. Az 1946. évi valutareform – a hyperinfláció megfékezése, és az értékálló jó pénz (forint) megteremtése – elokészítésében és végrehajtásában Varga István az Anyagi és Árhivatal elnökeként vállalt fontos szerepet. Ipari és Építésügyi államtitkárként részt vett a hároméves gazdasági terv elokészítésében. A fordulat évei váratlanul érték, különösen az, hogy 1950-ben rendelkezési állományba kerül, és egy év múlva nyugállományba helyezték. 1954-tol csak elméleti kérdésekkel foglalkozott az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében.
Az 50-es évek gazdasági és politikai bukása és az 1956-os forradalom után az új rendszernek ismét szüksége lett Varga István szaktudására.
1957-tol a Marx Károlyról elnevezett Közgazdaságtudományi Egyetemen dolgozott, ahol közgazdasági elmélettel, fogyasztásgazdaságtannal, konjunktúrakutatással, pénzügytannal, statisztikával, demográfiával, a szocializmus és a tervgazdaság problémáival foglalkozott. Egyik vezetoje lett az újjáalakuló Magyar Közgazdasági Társaságnak, szakmai tekintélyét bizonyítja, hogy többször hívták külföldi egyetemekre (Ausztria, NSZK) eloadást tartani. Az új hatalom által létrehívott Közgazdasági Szakérto Bizottság elnöki tisztjét is betöltötte, hozzájárulva az 1956-ot követo gyors stabilizációhoz. 1958-tól tagja lett a Központi Népi Ellenorzési Bizottságnak.
Az 1956 utáni esztendok pályafutásának egyik csúcspontját jelentették. Varga István azon közgazdászok közé tartozott, akik a gazdasági és társadalmi cselekvés megtervezését és kidolgozását tekintették a közgazdaságtudomány legfontosabb feladatának. Ezt a feladatot példátlan, csendes energiával, kituno szervezoképességgel, és csodálatos módszerességgel oldotta meg. Tanítványai és munkatársai csodálták hatalmas és szinte minden közgazdasági problémára kiterjedo tudását, gyakorlati érzékét, fáradhatatlanságát, és emberi tisztaságából fakadó optimizmusát. Nem ismerte a fáradtságot, amíg bízni lehetett abban, hogy valamely ügy elintézheto, vagy a probléma megoldható. Az ellentmondásos történelmi helyzetekben – gyakran veszélyek között is.